Miért érdemes ittas vezetés esetén mihamarabb közlekedési jogra szakosodott ügyvédhez fordulnia?
Ittas állapotban történő járművezetés ismérve a Btk. 240. § (3) bekezdése értelmében ittas állapotban lévő személy az, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter ezrelék véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter ezrelék levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.
A köznyelvben használt „ittas vezetés” gyakorlatilag bűncselekmény, mivel a bűncselekményi érték eléréséhez például 1 dl tömény alkohol, vagy 2 üveg sör elfogyasztása bőven elegendő. Viszont akár ennél kevesebb alkoholos tartalmú ital is okozhatja e bűncselekmény vonatkozásában az ittas állapotot. A bűncselekmény befejezetté válásához nem szükséges nagyobb távolságot vezetni, elegendő, ha megmozdul a kerék.
Amikor ittas vezetéssel gyanúsítható valaki, akkor gyakran előfordul, hogy a rendőrség, akár egyik napról a másikra (akár az ittas vezetést követő napon) kihallgatja az ittas vezetés bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt, vagy tanúkat.
Az első kihallgatásnak rendkívül fontos szerepe van, ha ezt nem megfelelően tesszük meg, akkor lényegesen ronthat az elkövető a saját helyzetén. Természetesen a megfelelő vallomással lényegesen javíthatunk is a helyzeten.
Emiatt célszerű minél hamarabb közlekedési jogra szakosodott, ittas járművezetés vizsgálatában kellő gyakorlati tapasztalattal rendelkező ügyvédet felkeresni, mivel az ittas járművezetés vizsgálata speciális. Nem hasonlítható más pl. élet elleni, vagyon elleni stb. bűncselekmények vizsgálatához, eljárásához.
Ittas vezetés esetén a leggyakoribb reális célkitűzés a büntetés minimalizálása, a gépjárművezetéstől történő eltiltás és a pénzbüntetés mértékének csökkentése érdekében. Az ittas vezetés bűncselekménnyel kapcsolatos eljárásban speciális ismeretekkel rendelkező ügyvéd segítségével jelentősen csökkenthető az eltiltás időtartama, és a pénzbüntetés mértéke, illetve „elérhető” az eltiltás gépjárműkategóriára történő korlátozása. A pénzbüntetés általában több százezer Forint, de előfordulhat egymillió Forint körüli pénzbüntetés kiszabása is. Az eltiltás időtartama a nem minősített esetekben általában 6 hónaptól 2,5 évig terjed, de a törvény alapján a vezetéstől eltiltás 1 hónaptól 10 évig terjedő időtartamra szabható ki. Bűncselekmény enyhébb eseteiben is a 6 hónapra történő eltiltás már nagyon kivételesnek tekinthető. A praxisom alatt többször is született már ennyire kedvező ítélet Ügyfeleimet érintően.
Előfordulnak természetesen olyan esetek is, amikor nem kerül sor gépjárművezetéstől történő eltiltásra, vagyis a nyomozás megszüntetésre kerülhet. Azonban ilyen esetekben több tényező együttes fennállása szükséges, így ezen tényezők feltárásához speciális szakértelem, közlekedési jogban nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező ügyvéd szükséges.
Tehát azt a látszatot kelteni bárkinek is, hogy az ittas vezetés könnyen „megúszható”, vagy általában csak néhány hónapos eltiltásra lehet számítani, vagy a jogosítvány „hamar visszaszerezhető” nem helytálló.
Miért válasszon engem?
Előfordult a praxisomban több eset is, amikor az eljárás nyomozás megszüntetésével ért véget, így nem került sor gépjárművezetéstől történő eltiltásra. Ilyen esetekben azonban speciális szaktudásra is szükség volt.
Ügyfeleim körében az eltiltás minimalizáláson kívül általában sikerült elérni a jogosítvány „B” kategóriára történő korlátozása, ami azt jelenti, hogy más kategóriába tartozó gépjárművet vezethet az elkövető (hivatásos jogosítvány, mezőgazdasági járművek vezetése, motor, stb.) ami sokszor nélkülözhetetlen a munkahely megtartásához, de a mindennapi életvitelhez is. Kategóriára történő korlátozás is kivételes eredménynek tekinthető, mivel nem úgy kell elképzelni, hogy azt szimplán kérjük és a bíróság ennek automatikusan helyt fog adni. Ennek eléréséhez szinte nélkülözhetetlen a közlekedési jogban jártas, nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező ügyvéd szakmai tudása, amivel segíti az Ügyfelet, annak érdekében, hogy a bíróság megalapozottnak találja a kategóriára történő korlátozási „kérelmet” (ügyvédi beadvány és perbeszéd).
Kijelenthetem, hogy azokban az ügyekben, amelyekkel megbíznak minden esetben személyesen járok el (nem küldök magam helyett más ügyvédet vagy ügyvédjelöltet). Maximálisan empatikus vagyok, nagy hangsúlyt fektetek az Ügyfelekkel történő kapcsolattartásra, naprakész tájékoztatásra. A számomra nem akadály, ha Debrecenen kívül kell eljárnom, így Hajdúszoboszló, Berettyóújfalu, Hajdúnánás, Hajdúböszörmény, Nyíregyháza, illetve Budapest és környéke sem ismeretlen a számomra.
Az ügyeimben egyedi stratégiát dolgozok ki, annak érdekében, hogy Ügyfeleim számára a lehetséges legkedvezőbb ítéletet születhessen meg. Ügyfeleim véleményét megtekintheti google értékelések között vagy a honlapomon is.