Bemutatkozás

Üdvözlöm! Dr. Nagy Levente Ákos, közlekedési ügyekre, balesetekre és büntetőjogra szakosodott ügyvéd vagyok, a Debreceni Ügyvédi Kamara tagja. Több, mint 18 év rendőrségi és évtizedes jogászi tapasztalattal a hátam mögött az ügye nálam biztos kezekbe kerül. Munkám során több, mint 10 évig közlekedési baleseti helyszínelőként, bűnügyi és balesetvizsgálóként dolgoztam a Debreceni Rendőrkapitányság állományában, így az egyes eseteket nem csupán jogi, de rendőri szemmel is vizsgálom. Kérem tekintse meg az Ügyfeleim értékelését a Google Maps oldalamon. Azon ügyvédek közé tartozom, aki vállalja azt, hogy bárki értékelheti a munkáját. Ezt nagyon kevesen teszik meg a kollégák közül, nem véletlenül. Mindezen felül, olyan partneri, közreműködői viszonnyal is rendelkezem melynek alanyai évtizedes büntető bírói, vagy ügyészi tapasztalattal is bírnak. Filozófiám, hogy csak olyan ügyet vállalok el, melyet hatékonyan tudok képviselni. A számomra nincs olyan, hogy kevésbé fontos ügy, minden megkeresést egyformán fontosnak tartok. Vegye fel velem a kapcsolatot!

Képviselet az elejétől a végéig
Büntetőjogi területen az eljárás bármely szakaszában (nyomozás, tárgyaláson való részvétel, fellebbezés, felülvizsgálat, perújítás) vállalom a terhelt védelmét, illetve sértett és tanú segítőjeként is felléphetek meghatalmazás alapján. A büntetőjog területén kiemelten foglalkozom testi sértés, garázdaság, zaklatás, kábítószer-kereskedelem és gazdasági bűncselekményekkel is. A számomra nincs nem szívesen vállalt vagy jelentéktelen ügy. Büszke vagyok rá, hogy minden tárgyalásomra nagy alapossággal készülök fel és mindent megteszek azért, hogy megnyerjem az általam elvállalt ügyet.

Közlekedési szabálysértések, balesetek és büntetőjogi esetek
A közlekedési bűncselekmények körében kiemelten foglalkozom a közúti balesetekkel, ittas vezetéssel, bódult vezetéssel, eltiltás hatálya alatti vezetéssel, de a cserbenhagyás bűncselekménye, illetve a közúti veszélyeztetés elkövetésével kapcsolatos védelem is a szakterületem közé tartoznak. Az esetek megoldásához igazságügyi műszaki szakértőkkel kialakított évtizedes munkakapcsolatokat is igénybe veszek, mely a kölcsönös szakmai tisztelet és bizalom elvén alapszik. A 18 évig tartó rendőrségi szolgálatomra is tekintettel – a kihallgatásokon mindig felkészült vagyok, mivel jól ismerem a rendőri gondolkodást, és az apparátus gyakorlati működését is. Akik ismernek, tudják, hogy az Ügyfeleim érdekében a végsőkig kitartok.

Bármikor és bárhol
Az ügyfeleim védelmét napszaktól függetlenül és akár hétvégén is vállalom. Meghatalmazás alapján segítem, védem és képviselem Önt, legyen szó bármilyen ügyről az ország bármely pontján. Alapfilozófiám, hogy olyan ügyet nem vállalok el, amelyet nem látok győzelemre esélyesnek és mindent megteszek annak érdekében, hogy végül az Ügyfelem javára dőljön el az ügy. Általában Debrecenben, Berettyóújfaluban, Hajdúnánáson, Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón, valamint szükség esetén az egész Hajdú-Bihar megyében, Nyíregyháza és vonzáskörzetében látok el jogi képviseletet rendőrségi, bírósági eljárásokban, de Békés, valamint Borsod megyében is sikerre vittem már Megbízóim ügyeit. Nem zárkózom el Debrecentől távolabbi megyékben történő képviselettől sem, így ha Ön Budapest vagy Pest megye területéről keres ügyvédet, hívjon bátran!

Több, mint ügyvédi tapasztalat
1994- től kezdve 18 évet töltöttem el a rendőrség állományában. Ez alatt az idő alatt bőséges tapasztalatot szereztem a közlekedési és büntetőjog területén helyszínelőként, bűnügyi vizsgálóként és balesetvizsgálóként. 2002- ben végeztem el a Miskolci Egyetemen a jogászi képzést, majd 2006-ban tettem jogi szakvizsgát. A rendőrségtől történő leszerelést követően Debrecen egyik legnagyobb ügyvédi irodájánál alkalmazott ügyvédként szereztem tapasztalatot, és ezt követően egyéni ügyvédként tevékenykedem. A személyemben olyan ügyvédje lesz, aki a jog minden oldalát jelentős tapasztalattal ismeri.

Ha jogi segítségre van szüksége, vegye fel velem a kapcsolatot: drnagyleventeakos@gmail.com

Miért válassza Dr. Nagy Levente közlekedési és büntető ügyvédet?

  • ez a fő szakterületem, specializálódtam rá, szabálysértés és bűncselekmény esetében egyaránt,
  • célom, ha ügyfelemmel szemben indul az eljárás annak megszüntetése, de minimum a büntetés minimalizálása,
  • mindig precízen kidolgozom védekezést,
  • munkámat szükség esetén igazságügyi szakértők segítik
  • minden eljárási cselekményen személyesen veszek részt, nem küldök jelöltet magam helyett
  • folyamatos kapcsolattartás, tájékoztatom ügyfeleim az eljárás minden mozzanatáról
  • Közlekedési ügyekben a legfőbb célom, hogy a baleseti felelősség az Ön számára kedvezően dőljön el és elérjem a járművezetéstől eltiltás mellőzését, illetve a vezetői engedély elvételének minimalizálását.
  • Minden ügyemben konkrét védekezési stratégiát dolgozok ki. Felkutatom valamennyi mentő és enyhítő körülményt, legyen szó bármilyen ügyről.

A közlekedési és a büntető jog speciális jogterületek, ezért munkám során szakértőkkel konzultálok.  

Vélemények

Az ügyvéd Úr nagyon profi.
A férjem ügye teljesen kilátástalannak tűnt, de az ügyvéd Úr mégis át tudta fordítani pozitív irányba.
Ezáltal megnyerte az ügyet és bebizonyította ártatlanságomat, pedig ez nem volt egyszerű.
Mind szakmailag, emberileg, a szakmája csúcsa.
Nagyon meg vagyunk elégedve.
*****
Izbéki Kitti
Nagyon korrekt megbízható céltudatos ügyvéd!
Szakmailag és emberileg is a maximumot nyújtja!
A szabálysértési ügyem kedvezőbb kimenetele iránt is minden követ megmozgatott!
Egyszerűen profi!
Csak ajánlani tudom!
*****
Szabó László
Nagyon korrekt, megbízható ügyvéd. Részletesen tájékoztatott első megbeszélésünkön a várható lépésekről és az ügy kimenetének lehetőségeiről. Minden lehetőséget kihasznált a szabálysértési ügyem kedvezőbb kimente érdekében. Mindenkinek ajánlani tudom!
*****
Kulcsár Sándor
Dr. Nagy Levente ügyvéd úr kimondottan felkészült, céltudatos szakember. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a legjobbat hozza ki az ügyből.
Mindenkinek ajánlom!
*****
Máté Ferenc
Ügyvéd Úr szakmailag jól felkészült, maximálisan segítőkész ember. Minden kérdésemre megfelelő választ kaptam, ügyemet legjobb tudása szerint képviseli. Csak ajánlani tudom!
*****
Kovács Dániel
Az ügyvéd úr egy nagyon jól képzett jogász aki maximálisan képviseli ügyfele érdekeit. Közlekedési és büntető ügyekben. Köszönöm szépen a munkáját és minden jót kívánok neki
*****
Hegedüs László
Szakmailag és emberileg is kifogástalan, megbízható ,profi szakember. 🙂
*****
Küzmös Gergely
Kiváló szakember, nagy tapasztalati tőkével!
*****
Juha Richárd
Megbízható, becsületes és alapos ember Levente. Több mint harminc éve ismerem, látom hogyan dolgozik, hogyan él . Mindenkink tudom ajánlani, aki lelkiismeretes segítségre szorul a jog területén.
*****
Kocsis László
Dr. Nagy Levente Ügyvéd a munkáját illetően és emberileg a legjobb választás! Korrekt,felkészült! Munkáját,hívatását a lehető legjobban végzi,teljesíti! Ajánlani tudom Mindenkinek,aki ilyen jellegű problémával keres Ügyvédet!
*****
Fegyveres Andrea
Nagyon korrekt, lelkiismeretes kiváló szakmai tapasztalattal rendelkező ügyvéd. Csak ajánlani tudom!
*****
Madarász Gabriella
Remélem soha nem kell közlekedési vagy büntetőügyekben ügyvédhez fordulnom. Ha mégis, akkor jó híre alapján őt fogom keresni először. 🙂
*****
Vályogos Zoltán
Amikor ügyvédre van szükségünk az nem mindig öröm, de szükséges. Ha már lehet választani őt ajánlanám. Mindig elérhető, és az ügyfeléért minden lehetőt megtesz.
*****
Ware BM
Leventével egy közlekedési ügy büntetőeljárásának kezdetén ismerkedtünk meg. A reménytelennek tűnő helyzetet bravúrosan és gyorsan oldotta meg. Mindenkinek szívből ajánlom. Ha nem akar hosszú procedúrát végig csinálni, keresse Leventét bizalommal.
*****
Linczerné Botos Erika
Csak ajánlani tudom! Tapasztalt, nagy szakmai hozzáértés, alaposság precizitás jellemzi, ezt saját magam ügyében tapasztalhattam!
*****
Kiss András
Megbízható! Telefonon mindig elérhető! Váratlan helyzetekben is segítséget nyújtó ügyvéd! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Személyes tapasztalataim alapján természetesen.
*****
Molnár Ádám
Dr. Nagy Levente profi ügyvéd és kiváló szakember. Szakmai tudása több éves rendőrségi munkatapasztalattal is kiegészül, melyet ügyfelei érdekében sikeresen alkalmaz. Jó szívvel tudom ajánlani, mivel ügyfeleit lelkiismeretesen képviseli a lehető legjobb eredményt elérve.
*****
Takács E.
Dr. Nagy Levente egy igen emberséges, jóindulatú, kedves és kivételesen felkészült ügyvéd, aki nem csupán jogászi, de rendőri szemmel is képes bármely ügyet szemlélni. Csak ajánlani tudom!
*****
Szücs Gábor
A legjobb ügyvéd országosan is kimagasló. Ha lehetetlennek tűnő ügyed van, ő megoldja.
*****
Hajós Ica

Az összes értékelést itt tudja megtekinteni.